Post by Arisa Ikina on Sept 22, 2009 13:00:43 GMT 1
Név: Arisha Ikina
Kor:17
Nem: nő
Osztály 11/E
Természet: Nagyon kedves és próbálja nem kimutatni a fájdalmát. Könnyű megbántani még ha ez nem is látszik rajta. Általában inkább a könyvtárban van és nem beszél senkivel max ha megszólítják.
Lágy szellő. kora tavaszi napsütés volt mikor születtem. Apám zenés volt anyám pedig egyetemi tanár, de mikor megszülettem mind2-en ott hagyták a munkájukat mivel elég beteges voltam. Így a környéken kerestek munkát anyám az utcánkban lévő kis élelmiszer boltban talált munkát apám pedig kertészként. Az idő elég gyorsan haladt előre szinte elszállt az a 7 év, de boldog voltam mind végig. Születésnapomra anyámék nagy bulit terveztek, de ez tervit is maradt örökre. Születésnapon elégé rossz voltam és összevesztem velük, mert kb reggel 7 kor volt megszólalt a telefon a szüleim régi főnöke volt persze én nem tudtam, hogy kivel beszélnek csak annyit értettem, hogy elmennek így kezdődőt a veszekedés és olyat mondtam, amit nem kellet volna.
- Menjetek, és soha ne gyertek haza! … utállak titeket! – ezt kiabáltam mikor elindultak a kocsival pár perc múlva hangos csattanást és autódudálást hallottam majd szirénázást. Kíváncsi voltam mi történt így elindultam a hang irányába. Mikor oda értem a szívem hevesen kezdett verni mindenhol üvegszilánk volt és egyéb törmelék és 2 autó, ami felismerhetetlené volt törve. A földre rogytam sokkosan mivel az egyik autó a szüleimé volt hallgatam mit mondanak a mentősők akik nem vettek még észre.
’- Senki sem élte túl… hát véglis nem csoda – mondta az egyik a másiknak. A szemem elkerekedett majd halkan ismételgetem egy szót.
- Sajnálom…..Sajnálom – hirtelen felálltam és a kocsi felé rohantam ekkor az egyik rendőr elkapott.
’’- Nem mehetsz oda – mondta, de én nem foglalkoztam vele.
- Sajnálom!...Ne haragudjatok rám !....Ígérem, jó leszek, nem mondok többé semmi rosszat ! - mondtam szinte sikoltva közben alig kaptam levegőt a zokogástól.
- Kérlek, ne hagyatok egyedül! … Jó leszek! – folytattam, de alig lehetett érteni mit mondok. A szüleim a helyszínen meghaltak én pedig miután haza szöktem megtaláltam a szüleim régi papírjait és csomó régi képet ahol boldogok voltak ekkor elszorult a szívem. Rengeteg dologról mondtak le miattam és megfogadtam, hogy mindent megtanulok, és profi zenész leszek. Az iskolában én voltam az Iskola első és minden versenyt megnyertem éjjel nappal a könyvtárban voltam, ha pedig véletlen nem akkor pedig otthon gyakoroltam, gitároztam és énekeltem. A könyvtárban szinte az össze könyvet elolvastam. Nem voltak barátaim, mert nem volt rájuk időm, de mindig kevés voltam mindenkihez. Mikor az új iskolába a Kuroi Gakkoba indultam évnyitóra egy autós baleset történt és hirtelen minden emlékem a felszínre került és a földre rogytam.
- Sajnálom…. jó leszek, ígérem ! – egyfolytában ezt ismételgettem zokogva. Aznap nem mentem iskolába hazamentem és gyakoroltam ezután pedig a könyvtárba mentem a következő napot is kihagytam, de a 3. nap már bementem.
Kor:17
Nem: nő
Osztály 11/E
Természet: Nagyon kedves és próbálja nem kimutatni a fájdalmát. Könnyű megbántani még ha ez nem is látszik rajta. Általában inkább a könyvtárban van és nem beszél senkivel max ha megszólítják.
Lágy szellő. kora tavaszi napsütés volt mikor születtem. Apám zenés volt anyám pedig egyetemi tanár, de mikor megszülettem mind2-en ott hagyták a munkájukat mivel elég beteges voltam. Így a környéken kerestek munkát anyám az utcánkban lévő kis élelmiszer boltban talált munkát apám pedig kertészként. Az idő elég gyorsan haladt előre szinte elszállt az a 7 év, de boldog voltam mind végig. Születésnapomra anyámék nagy bulit terveztek, de ez tervit is maradt örökre. Születésnapon elégé rossz voltam és összevesztem velük, mert kb reggel 7 kor volt megszólalt a telefon a szüleim régi főnöke volt persze én nem tudtam, hogy kivel beszélnek csak annyit értettem, hogy elmennek így kezdődőt a veszekedés és olyat mondtam, amit nem kellet volna.
- Menjetek, és soha ne gyertek haza! … utállak titeket! – ezt kiabáltam mikor elindultak a kocsival pár perc múlva hangos csattanást és autódudálást hallottam majd szirénázást. Kíváncsi voltam mi történt így elindultam a hang irányába. Mikor oda értem a szívem hevesen kezdett verni mindenhol üvegszilánk volt és egyéb törmelék és 2 autó, ami felismerhetetlené volt törve. A földre rogytam sokkosan mivel az egyik autó a szüleimé volt hallgatam mit mondanak a mentősők akik nem vettek még észre.
’- Senki sem élte túl… hát véglis nem csoda – mondta az egyik a másiknak. A szemem elkerekedett majd halkan ismételgetem egy szót.
- Sajnálom…..Sajnálom – hirtelen felálltam és a kocsi felé rohantam ekkor az egyik rendőr elkapott.
’’- Nem mehetsz oda – mondta, de én nem foglalkoztam vele.
- Sajnálom!...Ne haragudjatok rám !....Ígérem, jó leszek, nem mondok többé semmi rosszat ! - mondtam szinte sikoltva közben alig kaptam levegőt a zokogástól.
- Kérlek, ne hagyatok egyedül! … Jó leszek! – folytattam, de alig lehetett érteni mit mondok. A szüleim a helyszínen meghaltak én pedig miután haza szöktem megtaláltam a szüleim régi papírjait és csomó régi képet ahol boldogok voltak ekkor elszorult a szívem. Rengeteg dologról mondtak le miattam és megfogadtam, hogy mindent megtanulok, és profi zenész leszek. Az iskolában én voltam az Iskola első és minden versenyt megnyertem éjjel nappal a könyvtárban voltam, ha pedig véletlen nem akkor pedig otthon gyakoroltam, gitároztam és énekeltem. A könyvtárban szinte az össze könyvet elolvastam. Nem voltak barátaim, mert nem volt rájuk időm, de mindig kevés voltam mindenkihez. Mikor az új iskolába a Kuroi Gakkoba indultam évnyitóra egy autós baleset történt és hirtelen minden emlékem a felszínre került és a földre rogytam.
- Sajnálom…. jó leszek, ígérem ! – egyfolytában ezt ismételgettem zokogva. Aznap nem mentem iskolába hazamentem és gyakoroltam ezután pedig a könyvtárba mentem a következő napot is kihagytam, de a 3. nap már bementem.
