Post by Reiko Shinzo on Jan 7, 2010 17:13:22 GMT 1
Név:Reiko Shinzo
Nem:Nő
Kor:17
Osztály:11/F
Jellem:Kedvesnek nem nevezhető, akaratos lány. Igyekszik mindent és mindenkit befolyásolni.Szadista és közveszélyes.
Előtörténet:
17 évvel ezelőtt születtem Ashigakaban. A szüleim egyáltalán nem egyszerűek, nehéz az élet velük. Anya könyvelő, Mizukinak hívják. Apát Rey-nek. Ő egy Dojo vezetője. Én pedig a család fekete báránya vagyok.
A jegyeim rosszak, a magatartásom pedig kritikus. A régi iskolámból is ezért rúgtak ki. Verekedések, "neveletlen" viselkedés és sorozatos lógás. A társaság, amibe keveredtem, teljesen elvette az eszemet. Mindössze tizenkét éves voltam, amikor először találkoztam velük. Az iskola idősebb diákjai előszeretettel terrorizálták a kisebbeket, köztük engem is. Egy esős őszi napon hazafelé siettem, amikor Nakamura, a suli fenegyereke kipécézett magának. Fiatal korom ellenére magasságom és hosszú, fekete hajam igazán széppé tett. Rettegtem tőle, mert bár igazán jól verekedtem, a túlerő az túlerő volt. Körbefogtak és nem igazán tudtam mit csinálni. Igazán szorult a hurok, de aztán megjelent Ő. Han. Láttam már máskor is, de nem tudtam, hogy milyen ember. Szembeszálltak Nakamuráékkal. A nagy kavarodást kihasználva inkább elhúztam, nem vártam meg a csetepaté végét. Aztán sokáig nyugi volt. Három év telt el a következő találkozásig. Az utcán sétáltam, amikor megszólított. Nem tudtam ki ő, hisz addigra teljesen elfelejtettem. Ő viszont nem felejtett el. Állt előttem és nézett rám, majd nagyon halkan megszólalt:
- Sose hittem volna, hogy az a lány, akin segítettem, ilyen hamar elfelejt majd.
Megdöbbentem. Néhány pillanatig eltartott, de mikor megértettem, mire gondol, elszégyelltem magam. Kipirult arccal, kicsit zavartan válaszoltam neki:
-Én...nem felejtettelek el...Csak az arcod nem ugrott be...Nagyon hálás vagyok, hogy segítettél...
-Jó - jött a válasz -, akkor meghívhatlak egy kávéra?
Innentől kezdve az életem gyökeres fordulatot vett. Ragaszkodni kezdtem hozzá és hagytam, hogy teljesen megváltoztasson kívül belül. Egyre jobban élveztem, hogy az élet tele van meglepetésekkel és hogy mindnek a közepén lehetek. Kezdetben még csak néha lógtam az iskolából, ilyenkor Hannal sétáltam, vagy a bandával graffitiztem valahol a városban. Később egyre több zűrösebb dolog történt, de engem nem zavart. Aztán megtörtént a baj. Már a sokadik balhé és feljelentés után voltam. A szüleim nem értették a viselkedésemet és egyre elkeseredettebbé váltak. Han egyik cimborája egyszer azzal az ötlettel állt elő, mi lenne, ha megviccelnénk az igazgatót. Mindenki benne volt, de végül csak én vesztettem rajta. A tréfa rosszul sült el és az egész második emelet kiégett. Mindenki cserben hagyott, kivéve Hant, de ő nem sokat tehetett értem. Azonnal kicsaptak a suliból, ráadásul felfüggesztett börtönre ítéltek. A szüleimnek nem volt más választása, mint elküldeni engem a városból. Ők nem akartak velem jönni, így béreltek nekem egy lakást, és beírattak az itteni iskolába. Most itt vagyok, bár semmi kedvem hozzá...
Nem:Nő
Kor:17
Osztály:11/F
Jellem:Kedvesnek nem nevezhető, akaratos lány. Igyekszik mindent és mindenkit befolyásolni.Szadista és közveszélyes.
Előtörténet:
17 évvel ezelőtt születtem Ashigakaban. A szüleim egyáltalán nem egyszerűek, nehéz az élet velük. Anya könyvelő, Mizukinak hívják. Apát Rey-nek. Ő egy Dojo vezetője. Én pedig a család fekete báránya vagyok.
A jegyeim rosszak, a magatartásom pedig kritikus. A régi iskolámból is ezért rúgtak ki. Verekedések, "neveletlen" viselkedés és sorozatos lógás. A társaság, amibe keveredtem, teljesen elvette az eszemet. Mindössze tizenkét éves voltam, amikor először találkoztam velük. Az iskola idősebb diákjai előszeretettel terrorizálták a kisebbeket, köztük engem is. Egy esős őszi napon hazafelé siettem, amikor Nakamura, a suli fenegyereke kipécézett magának. Fiatal korom ellenére magasságom és hosszú, fekete hajam igazán széppé tett. Rettegtem tőle, mert bár igazán jól verekedtem, a túlerő az túlerő volt. Körbefogtak és nem igazán tudtam mit csinálni. Igazán szorult a hurok, de aztán megjelent Ő. Han. Láttam már máskor is, de nem tudtam, hogy milyen ember. Szembeszálltak Nakamuráékkal. A nagy kavarodást kihasználva inkább elhúztam, nem vártam meg a csetepaté végét. Aztán sokáig nyugi volt. Három év telt el a következő találkozásig. Az utcán sétáltam, amikor megszólított. Nem tudtam ki ő, hisz addigra teljesen elfelejtettem. Ő viszont nem felejtett el. Állt előttem és nézett rám, majd nagyon halkan megszólalt:
- Sose hittem volna, hogy az a lány, akin segítettem, ilyen hamar elfelejt majd.
Megdöbbentem. Néhány pillanatig eltartott, de mikor megértettem, mire gondol, elszégyelltem magam. Kipirult arccal, kicsit zavartan válaszoltam neki:
-Én...nem felejtettelek el...Csak az arcod nem ugrott be...Nagyon hálás vagyok, hogy segítettél...
-Jó - jött a válasz -, akkor meghívhatlak egy kávéra?
Innentől kezdve az életem gyökeres fordulatot vett. Ragaszkodni kezdtem hozzá és hagytam, hogy teljesen megváltoztasson kívül belül. Egyre jobban élveztem, hogy az élet tele van meglepetésekkel és hogy mindnek a közepén lehetek. Kezdetben még csak néha lógtam az iskolából, ilyenkor Hannal sétáltam, vagy a bandával graffitiztem valahol a városban. Később egyre több zűrösebb dolog történt, de engem nem zavart. Aztán megtörtént a baj. Már a sokadik balhé és feljelentés után voltam. A szüleim nem értették a viselkedésemet és egyre elkeseredettebbé váltak. Han egyik cimborája egyszer azzal az ötlettel állt elő, mi lenne, ha megviccelnénk az igazgatót. Mindenki benne volt, de végül csak én vesztettem rajta. A tréfa rosszul sült el és az egész második emelet kiégett. Mindenki cserben hagyott, kivéve Hant, de ő nem sokat tehetett értem. Azonnal kicsaptak a suliból, ráadásul felfüggesztett börtönre ítéltek. A szüleimnek nem volt más választása, mint elküldeni engem a városból. Ők nem akartak velem jönni, így béreltek nekem egy lakást, és beírattak az itteni iskolába. Most itt vagyok, bár semmi kedvem hozzá...
