Post by Hanato Chihaya on Oct 26, 2010 12:19:33 GMT 1
Név: Hanato Chihaya (Haya)
Nem: férfi
Kor: tizenhét múlt.
Osztály: 11/F
Jellem: elsőre tipikusan a mfurc, ki ha én-nemek közé sorolható, de nem fog ökölre menni és a bosszúállásnak is csak ritkán híve. Szeret mosolymentesen, csendben üldögélni, vagy álldogálni, de inkább csak tartózkodó. Nehezen köt ismeretségeket, de nem reménytelen eset. Nyíltabb, vidámabb arcát viszont idővel képes csak megmutatni.
Küllem: nem túl magas, vagy mondhatnánk úgy is, hogy az átlagnál alacsonyabb, kissé sovány, de azért jó erőben van. Arcát koromfekete haj keretezi, többnyire szélfútta frizurával. Szemei sötétek, bőre azonban sápadtabb az átlagnál és ezt ki is emelik azok a holmik, amiket hordani szokott, mert többnyire sötét színűek.
Előtörténet: A Csendes-óceán valamely szegletében születtem, egy vitorlás hajón, a tengeribetegséget azóta sem sikerült elhagynom. Az édesanyám egy igen karrier centrikus asszony, akire rátört a pánik, hogy nem lesz gyereke. S az apámat halászta ki a kínálat tengeréből, bár a logika ez esetben hiányzott. A több vállalattal is rendelkező tehetős hölgy, egy alvilági sötét figurát választott, később kiderült a felsőbb körökből. A gyerekkorom normálisan telt, Anglia ködös, esős országában, ahol állami iskolába jártam és hétvégente magántanárok tágították még a tudatomat. Megszokott volt, mintha normális hétköznapi gyerek lennék. Aztán minden a nyakunkba szakad, olyan hatóságok nevét ismertem meg, amikről fogalmam sem volt. Perek jöttek perek után, amiben egy váló is volt.
Tíz évesen már rutinos légi utas voltam, teszem hozzá: a repülést sem bírom jobban, mint a hajózást. Az ingajárat Texas és Osaka között folyt, amíg az egyik út után a korházban kötöttem ki és nem is szabadultam onnét sokáig. Az orvosok és nővérek egész kellemes társaság volt, bár hogy ez mennyire volt őszinte, azt nem tudom. A lényeg viszont, hogy talpra állítottak és a szüleim is újra beszélő viszonyba kerültek, bár ez esetben sem vagyok benne biztos, hogy ez olyan jó. Mindegy is. Néhány „életem végéig szedni kell” gyógyszerrel és rengeteg intelemmel vághattam bele újra az életbe. Valamikor e tájt foganhatott meg a gondolat a szüleim agyában, egy jó iskola, kellemes hangulat, amire nekem szükségem van. Persze engem nem kérdeztek meg ez ügyben. Ám a megfelelő iskolát, mert magántanárról szó sem lehetett, meg kellet találni, eddig öt iskolát tudok a hátam mögött és már szinte rutinos újdiák vagyok, de azért esélyt a Kuroi Gakkonak is adok. Főként, hogy a kezemben van a szintfelmérő eredménye és ezzel a már kitöltött felvételi papírok is.
Nem: férfi
Kor: tizenhét múlt.
Osztály: 11/F
Jellem: elsőre tipikusan a mfurc, ki ha én-nemek közé sorolható, de nem fog ökölre menni és a bosszúállásnak is csak ritkán híve. Szeret mosolymentesen, csendben üldögélni, vagy álldogálni, de inkább csak tartózkodó. Nehezen köt ismeretségeket, de nem reménytelen eset. Nyíltabb, vidámabb arcát viszont idővel képes csak megmutatni.
Küllem: nem túl magas, vagy mondhatnánk úgy is, hogy az átlagnál alacsonyabb, kissé sovány, de azért jó erőben van. Arcát koromfekete haj keretezi, többnyire szélfútta frizurával. Szemei sötétek, bőre azonban sápadtabb az átlagnál és ezt ki is emelik azok a holmik, amiket hordani szokott, mert többnyire sötét színűek.
Előtörténet: A Csendes-óceán valamely szegletében születtem, egy vitorlás hajón, a tengeribetegséget azóta sem sikerült elhagynom. Az édesanyám egy igen karrier centrikus asszony, akire rátört a pánik, hogy nem lesz gyereke. S az apámat halászta ki a kínálat tengeréből, bár a logika ez esetben hiányzott. A több vállalattal is rendelkező tehetős hölgy, egy alvilági sötét figurát választott, később kiderült a felsőbb körökből. A gyerekkorom normálisan telt, Anglia ködös, esős országában, ahol állami iskolába jártam és hétvégente magántanárok tágították még a tudatomat. Megszokott volt, mintha normális hétköznapi gyerek lennék. Aztán minden a nyakunkba szakad, olyan hatóságok nevét ismertem meg, amikről fogalmam sem volt. Perek jöttek perek után, amiben egy váló is volt.
Tíz évesen már rutinos légi utas voltam, teszem hozzá: a repülést sem bírom jobban, mint a hajózást. Az ingajárat Texas és Osaka között folyt, amíg az egyik út után a korházban kötöttem ki és nem is szabadultam onnét sokáig. Az orvosok és nővérek egész kellemes társaság volt, bár hogy ez mennyire volt őszinte, azt nem tudom. A lényeg viszont, hogy talpra állítottak és a szüleim is újra beszélő viszonyba kerültek, bár ez esetben sem vagyok benne biztos, hogy ez olyan jó. Mindegy is. Néhány „életem végéig szedni kell” gyógyszerrel és rengeteg intelemmel vághattam bele újra az életbe. Valamikor e tájt foganhatott meg a gondolat a szüleim agyában, egy jó iskola, kellemes hangulat, amire nekem szükségem van. Persze engem nem kérdeztek meg ez ügyben. Ám a megfelelő iskolát, mert magántanárról szó sem lehetett, meg kellet találni, eddig öt iskolát tudok a hátam mögött és már szinte rutinos újdiák vagyok, de azért esélyt a Kuroi Gakkonak is adok. Főként, hogy a kezemben van a szintfelmérő eredménye és ezzel a már kitöltött felvételi papírok is.
