Utcák

[Ryota]

Utcák

[Ren]

Az utcánkban minden második lámpa ki volt égve. A házak lepukkantak voltak, öreg ,omladozó épületek. Koszos utcák és mindenhol falfirkák. A szokásos kóbor kutyák és hajléktalanok persze elmaradhatatlanok voltak. A negyed ezen részén látszódott meg a legjobban,hogy a kormány hiába próbál erőfeszítéseket tenni a változtatásért ha az emberek nem akarják. Itt aztán összegyűlt a lecsúszott emberek apraja nagyja.Miután pár perc félelmetes még is egyre megszokottabb séta után elértem a bérházat a lépcsőkön indultam el a 7. emeleti aprócska lakásunk felé. Nem szerettem a lifteket, illetve leginkább ezt nem mivel megbízhatatlan volt. Nem egyszer mondta már fel a szolgálatot utas szállítás közben. Így hát maradta gyaloglás. Legalább edzésben tart.Miután hazaérkeztem bezártam magam után az ajtót és kibújtam a cipőmből. Fel akasztottam a kalapot az édesapám által ácsolt akasztók egyikére. Nyugtáztam,hogy édesanyám már rég elment dolgozni. Édesapám az öreg tévénk előtt aludt el az aprócska heverőn. Szereztem egy pokrócot majd betakartam vele. Leoltottam a Tv-t és adtam egy jó éjt puszit a sok gondtól beráncosodott homlokára. Ezután gyorsan átkaptam a ruhámat pizsamára és befeküdtem Nobuki mellé az ágyba. Nobuki és az én ágyam közös volt. Kuniko abban a kiságyban aludt amelyet mindannyian használtunk már. Jajoi pedig a szüleink ágyában pihent. Mivel ágy szűkében voltunk általában ah mindenki otthon volt valaki biztosan a pamlagon aludt. Miután sikerült odébb tolnom Nobukit némi helyben reménykedve az álmomra koncentráltam de még előtte beállítottam az ébresztőmet....

Hajnali 5:00

Szinte azonnal lenyomtam az ébresztőmet nehogy felébresszek valakit is.Kikászálódtam az ágyból majd vettem egy gyors félig hideg zuhanyt. Valószínűleg Jajoi tegnap megint utolsó ként fürdött és el lubickolta az összes meleg vizet. Sokszor szóltam neki már ezért.Tudta, hogy későn érek haza de nem igazán érdekelte,hogy nekem nem marad meleg víz. Mindig is önző típus volt. Gyorsan bepakoltam a tankönyveimet. Még senki sem volt ébren.Felöltöztem,kifésültem a hajam és egy leheletnyi kis sminket kentem a szememre. Bementem a konyhába reggelit,kávét és teát készítettem. Éppen ekkor toppant be halál fáradt édesanyám.
'-Hagyd csak...majd megcsinálom...-Mondta mikor belépett a konyhába. Öntött magának egy kicsit a frissen készült kamillateából majd átvette az uzsonna készítést.
'-Szép vagy...-Mondta mosolyogva majd egy csókot lehelt a homlokomra. Láttam rajta,hogy nagyon fáradt. Átöleltem és megköszöntem neki majd elbúcsúztunk.Kimentem az előszobába felkaptam a cipőmet meg a lakás kulcsaimat amiket előzőleg raktam le az előszobai kis asztalkára. Kiléptem a bérházból és indultam az étterembe 1-2 órára. Utána pedig rohantam az iskolába.
//Iskola/"D" folyosó//

[Takeda Houjo]

Kisiettem az utcára mikor megkaptam Nathali üzenetét a kocsimhoz sietem Nathali a kocsi mellet ült látszott rajta hogy nincs jól.
- Mi történt ? - kérdeztem halkan.
'- Takeda nem buktattalak le - mondta halkan már elég sötét volt így nem igazán láttam megpróbáltam felsegíteni de ellökött magától közben üzenetem jött és elolvastam Ichiroutól jött viszont a fénynél észre vettem hogy a kezem véres.
- Mi történt veled ? - kérdeztem komolyan Nathali közben felállt az arca véres volt ahogy a ruhája is.
'- Nem fontos - mondta alig hallhatóan majd elég sétált és átölelet.
'- Már nem fogunk ebbe belekeverni Takeda - mondtam majd megcsókolt és hozzám bújt kicsit váratlanul ért.
- Nem értem mi a baj ? - kérdeztem aggodva.
'- Kaptam egy telefon hívást ...... mikor haza indultam hogy apa gépe lezuhant ....... és én nem tudtam figyelni .... az autóm totál káros lett ...- mondta halkan elég fáradt volt a hanga átöleltem és éreztem hogy elégé vérzik.
- Hogy jöttél ide ? ..... elviszlek kórházba ...... tarts ki jó - mondtam aggódva.
'- Nem emlékszem .... - mondta elég halkan majd eszméletét veszitette sikerült elővennem a telefonomat és felhívtam a mentőket mivel tudtam ha most kocsival próbálom elvinni nem lenne túl szerencsés mert hát hiába mondtam hogy nem szeretem őket még is csak a családomként tekintettem rájuk és ez elégé lesokkolt.
- Tartsd ki .... Nathali - mondtam hallkan már az én ruhán is elég véres volt.

[Raina]

Az éjszaka hűvös volt, és sötét. Az ébenfekete égen a telihold világított. Ez volt a sötétségben a fény. Fekete felhők gyülekeztek az égen. A közelben szirénázás hallatszott. A lámpák pislákoló fénye bevilágított itt ott egy kis részt az utcából. Kutyák üvöltése *hallódott* a távolból. A holdat lassan eltakarták a felhők , s az égen lévő fény kezdett megtörni. Mint mindig most is az utcákon sétálgattam. Fehér arcom kihűlt , hiszen hideg volt. Fekete hajamat a hűvös szél fújta , fekete ruhám beleolvadt a sötét környezetbe.
Egyre közelebbről hallottam a sziréna zaját. Egy lámpa alatt egy embert láttam. Közelebb mentem , s már jól láttam , hogy Takeda volt az. Ruhája véres , és egy lány volt a társaságában. Oda mentem hozzájuk, de néma maradtam.

* Hallódott= hallatszott ( csak nem akartam szót ismételni.)

[Takeda Houjo]

Tudtam hogy Raina ott van de most nem érdekelt.
A hó nagy pelyhekben kezdett esni érzetem hogy Nathali egyre nehezebben veszi a levegőt nem akartam elveszíteni fura a sors hiszen eddig utáltam még is csak igaz hogy csak akkor tudjuk meg milyen fontos valaki ha elveszítjük de erre gondolni sem akartam végre megérkezett a mentő Nathali még kicsit magához tért talán a szirénázás miatt nem tudom.
'- Szeretlek ... sajnálom hogy miattam elveszítettél mindenkit - mondta suttogva. Nathalit óvatosan a hord ágyra tették ám mikor a mentőbe tettek hirtelen rosszabbodott az állapota és már nem tudtak rajta segíteni elég sokkal gyűltek én pedig kis híján össze estem neki támaszkodtam a kocsimnak és a földre csúsztam erre egyáltalán nem voltam felkészülve még azon sem tudtam túl tenni magam hogy Arisát elveszítettem nem hogy ezen. Egy öreg néni sétál Raina elé.
"- Aranyoskám nem tudja mi történt itt ? - kérdezte majd szélesen elmosolyodott ekkor kiesett a protokoja és hogy erre rákontrázunk a szél feltámadt ami lefújta a fejéről a parókát egyenesen Rainára a néni mosolygott még egy ideig lazán fogak és haj nélkül majd lehajolt és felvette a protkot majd vissza tette a helyére és Rainához lépet majd levette a fejéről a parókát és vissza rakta a fejére. Én közben fel álltam és halványan elmosolyodtam de ezt nem is lehetett észre venni .
~ Hát ennyi végre megszabadultam tőlök így most akárhogy most én vezetem a családi dolgokat ..... remek ennél jobban nem is alakulhatak volna a dolgok ~ gondoltam miközben a mentőt néztem.

[Raina]

A nő parókáját sikeresen kikerültem , de a mögöttem lévő lány arcába szállt bele. - Fujj!! - kiáltott a lány , és a parókát véletlen Takedának dobta. - Jujj bocs!- mondta Takedának aztán elszaladt. - Nem tudom mi történt , de jobban vigyázhatna a hajára. Próbálja ki a ragasztót.- mondtam a nőnek , aztán leültem Takeda mellé. - Jól vagy? - kérdeztem kedvesen.

[Takeda Houjo]

A paróka felém szállt ám a szél az ellenkező irányba fújta ki az útra.
Hiába próbáltam ezt a gondolatott bemesélni magamnak nem bírtam csak a földet néztem ami egyre fehérebb lett csak ott nem ahol eddig Nathali ült a kocsim oldala véres volt ahogy mellette föld is oda hiába is esett hó nem marad fehér ha nem a vér vörösre festette egy ideig nem szóltam semmit.
- Megérintett a halál gondolata. Elbűvölőnek találtam az áttetsző, légzéstől és mozgástól megfosztott test gondolatát. Nem értettem, hogy mindez mit jelent. Nem féltem. Előfordult, hogy kanyargó erekkel átszőtt csuklómat néztem, és erős késztetést éreztem rá, hogy megszakítsam a vonalak folytonosságát. Talán a halál volt a legkönnyebb és egyben leggyávább megoldás, hogy ne kelljen szembeszállni az élettel, közönyével, súlyával és aggodalmaival. Az az undorító érzés töltött el, hogy elbuktam. Mire jó tovább élni, ha ez csak vegetálást jelent?- kérdeztem halkan és kicsit elgondolkozva majd Rainára néztem és nevetni kezdtem.
- Szép ez az idézett ..... Brasme, Anne-Sophie - Lélegezz! - mondtam mosolyogva bár ez a mosoly sem volt rendes mosoly sokkal inkább volt keserű mint valóban vidám.
- Jól vagyok - mondtam halkan.

[Raina]

Gyönyörű. - mondtam kedvesen. - Az élet rideg, s kegyetlen. - mondtam , közben a földet néztem. - Kár, hogy egyszer mindenki meghal. Bár mind halhatatlanok lennénk. Gyönyörű lenne. Semmi kín , és bűn meg gyilkosság. Mert már elfojt e világon annyi vér , mint amennyi az óceán vize. Senkinek sem fontos más ,csak a saját élete. Utálom a sok gyűlölködést, mint poklot, s minden bűnözőt, ki e világon él. Mert miattuk van az, hogy ez a világ ennyire fél. - mondtam.

[Takeda Houjo]

- Mit csinálsz ilyen későn itt ? - kérdeztem kedvesen még ha most egyáltalán nem is volt kedvem kedvesnek lenni még is elszinleltem hisz ez mindig is elég jól ment mert hát kiskoromtól kedve erre tanítottak nem mutathattam ki azt amit tényleg érzek ha épp egy munkát kaptam de most ez nem ment.
- Most bele gondolva a halál békés és gondtalan .... élni sokkal nehezebb mindig csak elviselni azt amit mondanak mindig megfelelni ..... és mikor elveszítesz valakit és akár hogy is fáj nem szabad hogy ez látszodjon .... engem mindig erre tanitottak ... és arra hogy sosem mutasam ki az igazi érzéseimet .... de most ez nem megy - mondtam halkan.

[Raina]

Szokásom a késői séta. Sötét alak vagyok.. A sötétséget kedvelem. - mondtam. - Mondjuk részben ez is igaz. - mondtam miután kicsit elgondolkoztam azon ami Takeda mondott. - Nekem nehezen , de megy, hogy ne mutassam ki az érzéseimet, persze van , mikor muszáj. Ilyen a szerelem. Habár még sosem voltam szerelmes, de nem is akarok. A szerelem fáj.- mondtam egy halvány mosoly kíséretével.

[Takeda Houjo]

- Igazából ő nem a szerelmem volt csak a mostoha nővérem ..... a mostoha apám gépe lezuhant mikor értesíteték Nathalit lesokkolt és autobalesete lett én .... fogalmam sincs hogy jött el idáig mivel erre ő sem emlékezet .... ráadásul a barátnőmmel is szakítottam ..... egyszerűen nem hiszem el - mondtam halkan.
- Igazad van a szerelem fájdalmas dolog .... mindig újra és újra láttni azt akit szeretsz de már megközelihetetlen ..... elsétálsz melete egy szó nélkül hol ott régebben éjjel nappal vele voltál ..... ennél szarabb nincs is - mondtam halvány mosolyal.

[Jamamoto Niya]

Ahogy a sötétben sétálgattam azon gondolkodtam mikor lesz suli egyáltalán. Meg,hogy még is mi is volt ez ma... ráadásul beszélni akartam meg azzal a fiúval akinek köszönhetjük,hogy "megmenekültünk". Köze volt hozzá...de nem tudom mi. Azután meg itt van Yasuo is. Egyszerűen még nem vagyok tisztában magammal. De jobb lesz ha gyorsan tisztázódnak a dolgok. Nem szeretném ha a szüleim megtudnának akármit is, rendkívül szigorúan veszik a kapcsolataimat így a jövőmet is. A legutóbbi 2 alkalommal szerencsém volt, az exeim piszok gazdagok voltak és úgy vágták az etikettet mint más a kedvenc zenekarjának a számát.

[Raina]

-Rossz lehet neked , de neked legalább van rendes házad. Nekünk meg nincsen csak egy szellemház féle betört ablakú rideg és rozoga házunk. Mellette egy erdő, ahova szörnyű emlékeim fűződnek, és varjak serege a fákon. - mondtam egyszerűen.- Tudod Takeda egyikünknek sincs jó sora. - mondtam majd az égre néztem amin már nem voltak felhők , és vöröses fekete árnyalata volt.

[Takeda Houjo]

Egy ideig néztem a lassú hóesést.
- Hát neked legalább nem kellet mindenkin átgázolnod - mondtam halkan inkább csak magamnak.
- Hát lehet nem ártana haza mennem - mondtam kedvesen majd lezártam a kocsit mivel most úgy éreztem jobb lenne ha kocsival mennék haza nem hiszem hogy haza is érnék max csak mint Nathali ekkor észre vettem azt a csajt akin segítettem.
- Szia - köszöntem neki kedvesen most már sikerült végre teljesen hihetően eljátszanom hogy jó kedvem van közben rájöttem hogy így nem hagyhatom itt a kocsit így kinyitottam majd elővettem egy rongyot és letöröltem a kocsim ajtaját.
~ Király ..... le sem jön ~ gondoltam.

[Jamamoto Niya]

-Szia Takeda.-Köszöntem neki majd odasétáltam hozzá.
-Meg akartam köszönni még egyszer...-Mondtam Takedanak majd amikor rám nézett lehervadt a mosolyom.
-Mi a baj? Persze....mind1. Nem kell elmondanod...hiszen semmi közöm hozzá...-Mondtam mentegetőzve. Ha valaki egy másik ember szemébe néz könnyen megláthat benne mindent. A szemünk lelkünk tükörképe csak tudnunk kell olvasni belőle. És nekem volt időm és lehetőségem megtanulni ezt. Az élet iskolája bizony kiokít minket.